Kádár Petra Eszter sztorija

1. rész ~ Találkozás ~
Íme itt az első rész! Nem lett valami esemény dús, de azért remélem tetszik! Írjatok komit, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre! Puszi

- Harry, siess már, elkésünk a koncertről! - kiáltott fel nekem Louis.
- Megyek! - kiabáltam vissza, és még egy utolsó pillantást vetettem napi kollekciómra. Megigazítottam a hajamat, elrendeztem a pulcsimat, majd mentem is.
- Haver, komolyan egy menyasszony gyorsabb nálad! - lökött oldalba vigyorogva Liam.
- Jah, mert te biztos tudod.. - forgattam szemeimet, majd kiléptem a házból. Beszálltam a fekete kisbuszba Zayn mellé, és mentünk is az arénába. Az x-faktor után a srácokkal összeköltöztünk, így minden percben hülyülünk, de koncert előtt mindig feszült a hangulat. Általában Lou egész úton Zaynt és Niallt szekálja, akik csak fejüket fogva próbálnak nem idegbajt kapni. Liam szokás szerint próbálja oldani a feszültséget, én pedig csak bambulok ki a kocsi ablakán, és mélyen gondolataimba merülök. A mostani út viszont teljesen más volt.
- Eltudjátok hinni, hogy több mint 1 éve lett belőlünk egy csapat? Július 23.-a. Nagyon durva. - pacsizott le Niall Liammal.
- Hát figyelj, 1 éve volt, mi mégis ugyanazok maradtunk. Inkább ez a durva.. Senki sem változott, csak magasságban és hangban. Bár Louis lehet hogy komolyodott egy kicsit. - magyaráztam, mire Lou megsimogatta arcomat, és egy nagy cuppanós puszit adott rá. - Oké, talán tévedtem. - vigyorodtam el, mire mindenki felnevetett.
- A csajozási szokásaink is változtak. Lou meg buzi lett.. De mit is várhattunk volna? - nevetett fel Zayn.
- Hjajj ne cikizzétek már a románcomat. Harryre mért nem mondjátok hogy buzi? - nézett durcás képen a srácokra Louis.
- Talán mert neki volt barátnője.
- Nekem meg van. - nyújtotta ki nyelvét a mókamester, mire ismét nevetésben törtünk ki. Az út többi részét fura módon komoly beszélgetéssel töltöttük el. Szóba került Niall szülinapja, ami 10 nap múlva, szeptember 13-án lesz. Szóba került a mai koncert, az xfaktor előtti életünk, szóval így minden. Az arénához érve viszont Louis ismét feldobta a hangulatot, amit a rajongók csak növeltek. Mindenki "We Love One Direction"-ös táblákkal várt bennünket az aréna kapuja előtt.
- Durva, hogy a rajongók sem változtak.. - mosolyodtam el. A kocsi a hátsóparkolóhoz hajtott le, ahol kiszálltunk, és az épület hátsó bejártatához mentünk. Beléptünk az arénába, és a színpadon keresztül hátramentünk a backstageba. Már mindenki ott volt, és bennünket vártak. Az első aki letámadott minket, Tom volt, a menedzserünk, aki közölte velünk, hogy ez a koncert különleges lesz, ugyanis a több ezer rajongó közül a statiszták kiválasztanak 1 embert, aki feljön hozzánk a színpadra az egyik dal közben, és velünk énekel. A bejelentés után hátramentünk az öltözőhöz, és készülődni kezdtünk. Kemény 2 óra múlva megkezdődött a koncert.

- A statiszták kiválasztottak 1 lányt közületek. - kezdett bele Niall a mondandóba. - Most ezt a lányt megkérjük, jöjjön fel ide a színpadra, és énekelje velünk a One Thing című dalunkat! - fejezte be, mire a nézőközönség ujjongásba kezdett. Pár másodperc múlva egy gyönyörű lány lépett fel a színpadra. Hosszú barna haja tökéletesen helyezkedett el mellkasán. Mogyoróbarna szemei csak úgy csillogtak enyhén piros arcán. Ezt a tökéletes képet mosolya ennél szebbé tette, bár azt hittem ennél szebb már nem lehet. Teste karcsú volt, ahogy lábai is, amiket kiemelt a kopott rövidnadrágja. A srácok odasétáltak hozzá, de velük ellentétben én meg sem bírtam mozdulni. Csak a lányt figyeltem, semmi mást. A dal elkezdődött, de én még mindig nem tértem észhez.
- Harry! - jött oda mellém Louis, és a fülembe suttogta. - Térj már észhez ember, mindjárt te jössz! - bökött meg, mire kizökkentem "álmomból" és a dalra koncentráltam. Nem elég az, hogy a szövegemet elrontottam, de a koreográfia is miattam ment fuccsba.

- Haver, neked meg mi bajod van? Ott álltál mint egy szobor basszus, a szöveget is elrontottad, és a koreográfiát is miattad kellett ejtenünk. Mi van veled? - kezdett el kiabálni Niall, mikor léptünk le a színpadról. - A szünet után jön még 3 szám. Ha azokat is elrontod, nem tudom mit csinálok veled!
- Ott is velünk lesz az a lány? - kérdeztem rá Niall lecseszését figyelmen kívül hagyva.
- Áhh szóval erről van szó.. Bejött neked a csaj mi? - kérdezte Zayn.
- Dehogyis.. Nem csak. Mind1.
- Elismerem tényleg szép.. Talán rákapcsolok, mielőtt még valaki más megszerezné.. - mondta Zayn.
- Azt próbáld meg! - feleltem mérgesen.
- Szóval mégiscsak tetszik!
- És ha igen?
- Harry szerelmes. Harry szerelmes. Harry szerelmes!!! - kezdett el ugrálni Louis.
- Szálljatok már le rólam! - kiáltottam fel idegesen, és elrohantam az öltözőbe.
- Ne haragudj, de hallottam hogy a fiúkkal veszekedtek.. Valami baj van? - lépett be az öltözőmbe.... 

K. Cina sztorija

Nem így akartam!

Egy átlagosnak tűnő nap kezdődött el. Reggel 08:00 óra volt. Rendbeszedtem magam, reggeliztem, és kimentem futni a parkaba, mint minden reggel szoktam. Elkezdtem kocogni, azonban hamar meg is álltam. Azt vettem észre, hogy rettenetesen fáj a hasam, és hányingerem is volt, ráadásúl két hete késik. Nem tudom mitől van ez! Leültem egy közeli padra, aztán eszembe jutott valami, ami négy héttel ezelött történt. Minden így kezdődött:
A barátnőim elhívtak az egyik haverjuk szülinapjára, aki egy srác, mellesleg nagyon helyes. Na mindeggy. Természetesen elmentem a partyra, mert nem akartam megbántani őket. A barátnőim hamar ott hagytak, mert ők táncolni mentek. Egyedül, egy kanapén ültem. Odajött a szülinapos srác.
- Szia. Harry vagyok. Tudod, nekem van a 19-ik szülinapom.
- Szia. persze, hogy tudom. 
- Éés, nem akarsz velem táncolni? 
- De, szívesen táncolnék veled!
- Oké, de a nevedet elárulod?
- Jade vagyok.
- Hmm szép név! 
- Köszi, akkor táncolunk?!
- Naná. Mondta Harry. Lassú szám következett. Félénken összekulcsoltam nyakán a kezem, ő pedig egész bátran a derekamat fogta. Lassúzni kezdtünk, közben egész végig 
Harry gyönyörű, zöld szemeit bámúltam, Harry meg mélyen az enyémekbe nézett. 
- Jade?
- Igen Harry?
- Csodálatos vagy!
- Öhmm... ne mondd ezt!
- Miért? Mert zavarba hozlak?
- Nem. Vagyis igen! És teljesen elpirúltam.
- Miaz? Mért vagy ilyen piros? Vigyorgott Harry.
- Nem is va....  Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, mert gyengéden ajkaimnak esett.
- Harry...megfognak látni!
- Gyere fel a szobámba!
Megfogta a kezem és behúzott a szobájába.
- Jade, én annyira kívánlak!
- Én is Harry! 
Pár perces csókcsata után, elkezdte lehúzni a pólómat.
Teljesen megszabadította a felsőtestemet a ruháimtól. Rögtön melleimnek esett, amit apró puszikkal lepett el.
Én is levettem Harry ingjét. Lefagytam alaposan kidolgozott felsőteste látványán. 
Elkezdte lehúzni szoknyámat, majd én is nadrágját. A boxerét kínzó lassúsággal kezdtem levetni róla. 
- Kérlek, ne kínozz! 
- Nyugi, ha akarod gyorsabban is levehetem.
Megszabadítottam boxerétől teljesen, és egy apró sóhaj jött ki a száján.
- Ahh, Baby rajtad még túl sok a ruha. Mondta majd rólam is levette a bugyimat. 
Szétette lábaimat, elhelyezkedett, és gyors tempóval csinálta. 
Közben nagyokat nyögtünk mindketten. Attól féltünk, hogy lennt meghallják! 20 perc múlva felöltöztünk és lementünk. Harry nagyon fura volt, amikor vissza- hívott a szobába. 
- Figyelj Jade! Tudom, hogy lefeküdtünk, de szerintem felejtsük el ezt az egészet jó? Ne haragudj tényleg, de nagyon sokat utazom a srácokkal, és egy kapcsolat nem hiányzik nekem! Mert ez úgysem fog működni!
- Ha-Harry! Te meg miről beszélsz? Lefeküdtem veled, és te meg azt mondod, hogy felejtsük el? 
- Sajnálom, tényleg!
- Sajnálod? Mit képzelsz te rólam, hogy egy rongy vagyok, akivel bárki, bármit megtehet?
- Nem. Én csak...
- Te csak? Tudod mit? Menny a francba! 
- Jade várj!
Zokogva futottam haza. 
Na ez történt velem, de most térjünk vissza! Szóval az a helyzet, hogy amikor lefeküdtem Harryvel nem használtunk óvszert! Istenem, annyira félek, hogy t-terhes vagyok! Még kimondani is rossz! Kíváncsí voltam ezért haza is mentem a parkból, és vettem egy terhességi tesztet. Most minden kiderül! Nem hittem a szememnek! Istenem miért? Terhes vagyok. Még csak 18 vagyok!  Szeretem a babákat, de nem tudom mi lesz vele apa nélkül, na meg velem! Harry annyira bunkó volt, de mégis a leendő gyerekem apja, mert nem fogom elvetetni, nincs szívem rá! Nincs más választásom fel kell hívnom Harryt! 
- Hallo.
- Harry, Jade vagyok
- Jade annyira örülök, hogy hallom a hangod. Sajnálom!
- Harry, figyelj erre most nincs idő! Vészhelyzet van! 
- Komoly? Miaz? Mondd már!
- Ezt személyesen kell! Gyere át hozzám, de siess légyszi! Megadtam a címem.
- Indulok! 10-15 perc és ott vagyok. Szia!
-  Szia.
Nagyon pontos volt. 10 perc múlva nálam volt. Szerintem elég komolyan vette.
- Itt vagyok! Mi a baj?
- Harry én, én....
- Miaz? Mért sírsz?
- Na jó, nem húzom az időt. Terhes vagyok!
- Hogy mi? És ki az apa, kitől?
- Harry, tőled, te vagy az apa!
Hazza pár percig meg sem tudott szólalni. Csak azt nem tudtam hogy öröm, vagy bánat.
Erre megszólalt:
- Én nagyon szeretlek Jade! És a babát is szeretni fogom. Ne haragudj, hogy múltkor, négy hónappal ezelött totál bunkó voltam veled! Megbántam, és én nagyon boldog vagyok, hogy a gyereket apja lehetek!
- Haaa? Te se haragudj! És én is szeretlek! De mi? Komolyan örülsz? 
- Persze! Nagyon! És már fel akartalak hívni, csak lelkiismeretfurdalásom volt.
- Nothing trouble! Szeretlek Harry! Don't let me go! 
Megöleltem, és azóta együtt vagyunk, és boldogan várjuk a babát. Ja és Hamarosan Harry felesége leszek!

Aniii sztorija

Elmesélem,hogyan ismerkedtem meg életem szerelmével.
 Egy nyári napon a szüleimmel és a bátyámmal lementünk a tenger partra.De nem nagyon voltam oda érte.Inkább maradtam volna otthon.De nem engedték.Anyumnak a barátnőjéhez mentünk látogatóba.Debóra nagyon jó fej és állítólag a fia a legmenőbb srác a suliban.Legalább a batyám nem fog unatkozni...Már itt vagyunk több órája,de Harry még nem ért haza.Debóra szólt,hogy Hazz egy tenger party buliban van és megyek oda...Felrohantam a szobámba és felvettem egy csini ruhát.Utolsó pillantást vetettem a tükörbe és elégedetten mentem le.A bátyám vitt el az autóval...Egy nagy hajón volt a buli.Rengetegen voltak,de senkit nem ismertem.Erőt vettem és bementem.Leültem a púlt elé és kértem egy koktélt.Egy fiú selymes hangja járta át testemet amint hozzám szólt.:
-Szia.Jösz táncolni?-pár másodpercig elvesztem két gyönyörű szemében,majd dadogva mondtam:
-Szia.Persze.-Sokáig táncoltunk,de hírtelen eszembe jutott Harry,hogy feledkezhettem meg róla?Elkezdtem keresni,de épp azt sem tudtam,hogy néz ki.
-Keresel valakit?-kérdezte a tánc partnerem.
-Igen.Harry Styles-t keresem.-Ő csak elmosolyodott s megkérdezte:
-Te vagy Dalma?
-Igen,én vagyok.-de vajon honnan tudta?...Megfogta a kezemet,és egy kabinba vezetett.Kinyitotta az ajtót és bementünk.Neki lökött a falnak és ajkainkat pár centi szakította el egymástól...
-Én vagyok Harry-mondta,majd megcsókolt.Ajka puha és édes volt.Nem engedte,hogy megszólaljak.Bár nem is bírtam volna.Hatalmas levegőket vettem,még ő apró puszikkal hintette be a nyakamat.Nem haboztam levettem a pólóját.Kidolgozott tetoválásokkal teli felső testére tettem két kezemet.Neki a kezei a derakamtól lassan felfele csúsztak így a pólómat felhúzta.Eközben egymás ajkát téptük.Lábaim terpeszben voltak és Harry férfiasságát éreztem,hogy dudorodik.Halk nyögések hagyták el a szánkat.Harry megfogta a derekamat és az ágyra vitt.Kikapcsolta a melltartómat és messze eldobta.Masszírozni kezdte melleimet,mely halk nyögeseket váltott ki belőlem.Egy mozdulattal Harry mellkasán voltam.
Kínzó lassúsággal levettem nadrágját,majd a boxerét.Kezembe vettem férfiasságát,de ő elvette onnan a kezemet.
-Ma csak te leszel kényeztetve!-mondta miközben gyorsan felém kerekedett.Hírtelen mozdulattal levette a  szoknyámat és a  bugyimat.
Nyelve mellemtől  egyre lejebb haladt.Elért a csiklómhoz,s apró puszikkal árasztotta el.Nyelve mellé két ujja is társult.Számat egyre nagyobb nyögések hagyták el.Harry néhányszor felcsúszott egy csókot adni.Egyre gyosabban pumpált,aminek köszönhetően pár lökés után ujjai köré élveztem.A nedvet lenyalta ujjairól,majd férfiasságát bejáratomhoz tette,jelezve arra,hogy behatol.
-Mindennél jobban kívánlak.-suttogta  fülembe.Szemembe nézett,s csak bolintottam.
Mikor teljesen bennem volt,egy könnycsepp hagyta el a szemem.Lassú,gyengéd mozdulatokal mozgott  bennem.Hátába karmoltam jelezve,hogy gyorsítson.
Harry szájat férfias nyögések hagyták el,mely engem felvitt a csúcsra,majd egy nagy levegő mellett Harry is elélvezett.Pár levezető lökés után fáradtan feküdt le mellém...
Felöltöztünk,majd Harry kocsiávál haza mentünk.
Mindenki fent volt még és csodálkozva nézték,hogy kézen fogva léptünk be az ajtón.

Tori sztorija

Tehát kezdjünk mindent az elején. A nevem Kate és 18 éves vagyok. A barátom Harry Styles. Igen az a Harry Styles, aki a híres One Direction tagja. Már lassan egy éve, hogy együtt vagyunk, de még semmi olyan nem történt koztunk, mert én azt mondtam, hogy csak azzal szeretném az elsőt akiben teljes mértékben megbízom. Na, ennek is eljött már az ideje, ugyanis az én drága szerelmem ma toltotte be a 20. életévét és nem szeretném őt tovább kínozni azzal, hogy nem lehetek az övé. Hamar nekikezdtem a rakodásnak, mert minnél romantikusabbá szerettem volna tenni a szobáját. De gondoltam, hogy ha a szoba meg van akkor megcsinálom az egész házat is.
*Harry szemszoge*
Lassan lépkedtem be a házba, mert hulla fáradt voltam. Bementem a konyhába, hogy fozzek magamnak egy kávét, amikor észrevettem a pulton egy cetlit.
Kövesd a gyertyákat, hogy elérj a meglepetésedhez.
Mosollyal az arcomon indultam meg, mikor észrevettem, hogy mindenhol gyertyákat. A gyertyák a lépcsőn vezettek felfelé, egészen a szobám ajtajáig, ami csukva volt. Éreztem, amint a pulzusom megemelkedik, nyeltem egy nagyot, majd kinyitottam az ajtómat. Ám amikor megpillantottam ot, az ágyamban feküdni, pajkos mosollyal az arcán, a szívem megállt egy pillanatra, a papír kiesett a kezemből. - Ó, istenem! - suttogtam magam elé. Kate hirtelen felállt, lassú, kínzó léptekkel indult meg felém. Vigyora levakarhatatlan volt, egyik ujját a pólóm nyakába akasztotta, úgy kezdett húzni az ágy felé. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Oké, ez csak valami álom lehet ! Ahogy végignéztem a testén, akaratlanul is egy sóhaj hagyta el a számat. Gyönyörű alakját alig takarta valami, a fekete-rózsaszín csipkecsoda minden előnyös részét kiemelte. Na jó, ez tényleg egy álom. De nem akarom, hogy bárki is felkeltsen ! Olyan hévvel döntött el az ágyon, mintha már legalább ez lenne a századik alkalom, hogy ezt csinálja. Meglepődve pislogtam rá. Sokáig nem volt időm bámészkodni, ajkai lecsaptak az enyémekre. Imádtam, amikor ő kezdeményezett csókot. Nyelvünk játékosan keringőzött, először lassabban, majd pedig nagyon is értette a dolgát , egyre inkább elmélyítette a csókunkat. Kezeimmel végigsimítottam oldalán keresztül a derekáig, onnan pedig lejjebb vándorolva tenyereimet a fenekére helyeztem. Ahogy elvált tőlem, úgy éreztem nehézkesen veszem a levegőt. A tüdőm oxigénért kiáltott, teljesen a csók hatása alá kerültem. Apró kezeivel szempillantás alatt húzta le rólam a pólómat, ajkaival nedves csókokkal kényeztette először arcom, állam, szám, végül a nyakamtól eljutott a kulcscsontomig. Ahogy ujjaival végigsimított a felsőtestemen, izmaim megkeményedtek, éreztem, hogy kezd zavarossá válni a helyzet odalent. Tökéletesen tudta, mik a gyenge pontjaim, amiket ki is használt ellenem. Ajka egy milliméterre volt a bőrömtől, a majdnem-érintésével a nyakamon teljesen elvette az eszem. Siettetve toltam fejét felkínált bőrömhöz, fejem oldalra hajtva adtam meg a területet a számára. Nem totojázott. Fogaival érzékien harapdált, bekapcsolódott a nyelvével, végül olyan hirtelen kezdte el szívni, hogy az este folyamán először engedtem ki egy elfojtott nyögést torkomból. Éreztem, amint a bőrömbe mosolyog, pontosan tudtam, mi a terve: teljesen ki akar készíteni!! Az eddigi mellettem térdeléses helyzetéből átváltott lovaglóülésre. Ágyékomon ülve csókolt meg újra, s újra, és én hagytam neki. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Az agyam, mintha kikapcsolt volna egy percre. Homályosan láttam a világot, mire feleszméltem, már a nadrágom gombjaival szórakozott. Megmosolyogtatott ügyetlensége. Tisztában voltam vele, hogy nem csinált még ilyet, és ez tette mindazt még inkább tökéletesebbé. Hogy én taníthatom meg neki ezt. nekem adja azt, amit más már nem fog megkapni. Megbízik bennem, és számomra ez a legfontosabb. A bizalma!
*Kate szemszoge*
A szívem legalább háromszor annyira gyorsan vert, mint szokott, rettentően izgultam. Fogalmam sem volt róla, mit csinálok jól, hogy is kellene ezt az egészet elkezdenem, így azt tettem, ami az adott pillanatban jónak tűnt: megszabadítani őt a ruháitól. Halk kuncogását hallottam meg. Felült hozzám, így még mindig az ölében ültem, majd megölelt. Olyan hirtelen jött ez a cselekedete... Szorosan bújtam karjai közé, mellette biztonságba éreztem magam. És biztos voltam benne, hogy én ezt ma szeretném, vele, itt, most. Ettől pedig semmi sem tágíthatott el. Arcát nyakamba fúrta, hajlatomba csókolt. Mámorító, férfias illata megcsapta az orrom, mint kábítószer, úgy hatott az érzékeimre. Apró csókjaival hintette be a vállamat, majd újra visszatért a nyakamhoz. Lehunyt szemekkel élveztem cselekedeteit. Testemen végigfutott a borzongás, ahogy ujjaival lassan tolta le a vállamon az egyik melltartópántomat, ajkaival követte annak az útját. Az enyémekhez képest hatalmas kezeivel bebarangolta az egész testemet, a libabőr másodpercenként jött ki rajtam, halk sóhajok hagyták el a számat. A gerincvonalamon bizsergés futott át, ahogy puha, rózsaszínes ajkai a melleim közé értek. Megcsókolta ott a bőrt, majd kissé megszívta. A melltartópántom a másik oldalt is lecsúszott, Harry keze a hátam alá kúszott, hallottam a melltartóm pattanását. A gyönyörű, csipke darab a szoba valamelyik sarkán végezte. Lesütött szemekkel próbáltam lassítani a légzésemen, úgy éreztem ott helyben felrobbanok. Egy pillanatra elvált tőlem, csillogó tekintettel vizslatta a már félmeztelen testem. - Olyan gyönyörű vagy. - nyögött fel. Két keze felsiklott a hasamon, a bordáimon, majd megfogta mindkét mellem. Olyan intenzív érzés kerített hatalmába a puszta érintésétől, mint még soha. Mindenem bizsergett, a bőröm lángolt, ahol meztelen felsőtesteink összeértek. Megcsókolt, újra és újra, kezei női idomaimon munkálkodtak. Egy nyögés szerűség kúszott ki ajkaim közül. Akartam őt, vágytam rá, minden egyes porcikájára. - Annyira kívánlak. -suttogta ajkaimra.Ahogy csípőjét az enyémhez nyomta szemeim kikerekedtek. Cirógatott, csókolt minden egyes centiméteremet a felsőtestemen, ezzel az őrületbe kergetve engem. Nadrágját egy pillanat alatt lehúzta magáról, tőlem elmászva zihálva kutatott az éjjeliszekrényébe. Kezében egy kis zacskóval tért vissza, pontosan tudtam, hogy miért. Csodálkozom, hogy a szívem nem szakadt ki a mellkasomból. Visszatért hozzám, ahogy fülem mögötti érzékeny területet csókolta meg testem kissé megemelkedett, hozzányomva magamat. Ujjai lesimítottak oldalamon, óvatosan fenekembe markolt,majd lejjebb haladva combomon állapodott meg a keze. Hüvelykujjával apró köröket rajzolt belső combomon, kezeimmel hátába kapaszkodtam. Ó istenem! Ezt már nem bírom tovább!!!
-Harry... Ké... Kérlek... - nyögtem ki suttogva. Ahogy szemeibe néztem, Zöld íriszei most sötéten ragyogtak a vágytól, nagyot nyelt, a következő pillanatban pedig lekerült róla a bokszere, illetve a zacskóval munkálkodott. Csukott szemekkel vártam, a lepedőt markolva. Nem bírtam ránézni, illetve oda. A testem bármennyire is másképp reagált, rettentően féltem ettől az egésztől. Tudtam, hogy vigyázni fog rám, és megbízhatok benne, még is ott lapult bennem, amit a többiek mondtak az első alkalomról: FÁJDALMAS! - Kate... - szólított meg Harry. - Ha nem szeretnéd, akkor... - De ! Szeretném, nagyon ! Hezitálva bár, de bólintott. Lábaimon lassan húzódott le a testemet takaró utolsó fehérnemű is. Teljesen meztelenül feküdtem alatta, innen már nem volt vissza út...és azt hiszem, nem is akartam, hogy legyen. Féltem a reakciójától a látványomra. Ha nem tetszem neki? Ha mégsem szeretné velem?! Észre sem vettem, a lepedőt teles erőmmel szorítottam, szemeimet idegesen csuktam be. Harry puha ujjbegyét éreztem meg az arcomon. Végigsimított rajta, és megcsókolt. A csókjában minden jelenlegi érzése tükröződött: vágy, féltés, szerelem. Hihetetlen, hogy képes egyetlen csókjával megnyugtatni. - Annyira gyönyörű vagy. - szólalt meg rekedtes hangján a fülem mellett. Tekintetemmel az övét kerestem, ahogy megtaláltam, halványan bólintottam. Kész vagyok rá! Szeretném, hogy vele történjen az első, bebizonyította mennyire szeret, és mire képes értem. Nála tökéletesebb partnert el sem képzelhetnék. Megérdemli, hogy megkapjon! - Kérlek, ha nem jó valami, vagy fáj, azonnal szólj, és megállok. - csókolt a homlokomba. Hangja remegett, nehezére esett a rendes beszéd, amit meg tudtam érteni. Egy szót sem tudtam volna kinyögni, így ismét egy bólintással jeleztem neki. Combjaimat két kezével lassan nyitotta szét, lábaim közé helyezkedett. Vártam, hogy történik valami, ám következő tettével igen csak meglepett. Ujjaival megkereste az enyémeket, mindkét kezünket összekulcsolta. Nem tudhatta, de ez az apró gesztus, nekem mindennél többet jelentett. Csípőjét előremozdította, testünk immáron teljesen egybeforrt. Egy milliméter sem tátongott köztünk. Az érzés szétfeszített. Olyan erővel haraptam ajkamba, hogy megéreztem vérem vas ízét. Kezeimmel Harryét szorítottam, nem tehettem semmit, egy apró könnycsepp buggyant ki a szememből. - Sajnálom, szerelmem, annyira sajnálom. - suttogta, lágy puszikkal halmozta el az arcom nyugtatásképp. Sok idő telhetett el szótlanul, mikor kissé jobban előremozdult, így teljes hosszával bennem volt. A fájó érzés csak nem akart múlni, Harry csókjai sem segítettek. A könnyek egymás után törtek ki szememből, borzasztó érzés volt. Nem így képzeltem el, nagyon nem!
- Sajnálom, sajnálom, kérlek, ne haragudj ! Abba hagyjam? Ahogy teltek a másodpercek, a fájdalom kezdett egyre inkább múlni, a gyönyör hirtelen hullámként hatolt át a testemen. Harryt magamhoz húzva szorítottam.
- Csak...mozogj! Kérlek! - utasítottam. Pár perc után a fájdalom már semmilyen jelét nem éreztem, az érzés, ami körüljárt leírhatatlan. Soha nem éreztem még ilyet, nem tudom mihez hasonlítani, nincs rá elég menyei szó.
-Istenem Harry!-kiáltottam fel A szoba kéjes nyögéseinktől, és sóhajainktól visszhangzott. Harry hol lassabb, hol gyorsabban végezte dolgát. Körmeimet hátába véstem, erőteljesen húztam végig bőrén. Többet, és többet akartam belőle, míg végül megkaptam.
-Harry, nem bírom!-mondtam, mire lassan a szemembe nézett.
-Még egy kicsit, kérlek!-mondta vágytól teli tekintettel. Egy kicsit nehezemre esett, de teljesítettem kérését.Soha életemben nem éreztem még ilyet, olyat tett, amit más nem: eljuttatott egy másik világba.
-Harry.. ahh...-kiáltottam fel, mikor életemben eloszor tapasztaltam meg az orgazmus gyonyorét. Harry sem cselekedett másképp, és egy férfias nyögés keretében elélvezett. Még egy ideig rajtam feküdt, majd lassan kicsusszant belőlem és mellém feküdt.
-Ez volt életem legjobb szeretkezése!-mondta ki zihálva, majd egy apro csokot lehelt ajkaimra.
-Tudom, hogy én még nem vagyok tapasztalt az ilyen dolgokban, de ez valami csodálatos volt!-mondtam, mire Harry mellkasára hajtottam a fejem.
-Nagyon szeretlek, Kate! Nem tudod elképzelni, hogy milyen megtiszteltetés ért azzal, hogy én vehettem el toled! Szinte már konnyes szemekkel hallgattam végig amit mond. Annyira szeretem ot.
-Annyira szeretlek Harry! Soha az életben nem akarlak elveszíteni!
-Megnyugodhatsz, mert sohasem veszitesz el!-mondta, mikozben egy puszit nyomott a hajamba és lassan az álmok vizeire tévedtunk.

K. Vivien sztorija

Anyukámat kb 3 éven keresztül fűztem,hogy engedjen végre boxolni.De nem engedte.. -.-"
A 17. szülinapomon végül aztán megenyhült a szíve és beíratott egy tanfolyamra.Már nagyon vártam az első edzést.Néhány ismerősöm ugyan oda jár és mondták,hogy új edzőt kapnak,de még ők sem tudják,hogy ki az,csak annyit,hogy 19 éves profi.
*Hétfő*
Az első box edzés!Hú,de izgulok!Vajon jó leszek?Vannak ott helyes fiúk?Ki lehet a tanár?Mi lesz az első órán?-ezek a gondolatok jártak a fejemben.A barátnőim fél kettőkor beugrottak értem,hogy majd ott kitesznek.
-Mit fogtok csinálni?-érdeklődött Elisabeth.
-Beth!Még én sem tudom....-sóhajtottam.
-Oké,de majd mesélj!Itt is vagyunk!Jó legyél!-köszöntek el.
-Rendben!Sziasztok!
Vettem egy mély levegőt és besétáltam.Ott mondták,hogy öltözzünk át.Elvezettek a lány öltözőhöz és a kezembe adták a ruhát,ami valójában egy mini sort és egy trikó volt,ami nem volt túl hosszú...Átöltöztem és kisétáltam a többiekhez.Rajtam kívül 2 lány volt a csapatban,az egyikük pedig nagyon ellenséges volt velem.Mikor az óra negyed 3-at ütött belépett az edzőnk.Rövidnadrágban,póló nélkül,így tökéletesen rá lehetett látni a felsőtestére,ahol tetkói díszelegtek.Göndör fürtjeibe legszívesebben beletúrtam volna,zöld szemei csak úgy vonzottak magukhoz *-*
-Sziasztok!Harold Edward Styles vagyok,tegezzetek nyugodtan,és hívjatok csak Harry-nek.-mutatkozott be.-És most bemelegítésként 50 felülés,fekvőtámasz,lányoknak lehet térdelve,és másszatok fel a kötélre.Addig én kihívom egyesével az embereket,hogy megismerjem őket.
Elkezdtem csinálni a felüléseket és mire végeztem odajött Harry,majd kihívott.
-Szia!Hogy hívnak?
-[T/N]
-Szép a neved!
-Köszönöm.-pirultam el.
-Hány éves vagy?
-Pénteken lettem 17.
-Oh,utólag is boldog szülinapot.
-Köszi.
-És,hogyhogy a box-ot választottad?
-Hát engem mindig ilyen fiús lánynak tartottak,pedig nem vagyok az!Könnyen zavarba tudok jönni,meg minden,csak valahogy nem érdekelnek ezek a kimondottan csajos dolgok,mint az állandó vásárlás,körömpingálás,stb. Inkább a fiús sportok.Régebben fociztam,és az unokatestvérem mesélte,hogy milyen boxolni. Ezért elkezdett érdekelni a téma.Anyámat 3 évig kértem,de csak most engedte meg.
-Értelek.Na akkor menj vissza,folytasd a bemelegítést.
-Oké.
Visszasétáltam és folytattam a fekvőtámaszokkal.Kicsit kifáradtam a kötélmászás után,aztán leültem.Majd Harry megmutatta az alapokat.Nagyon könnyen ment az egész!Azt hittem nehezebb lesz :/ Az edzés alatt éreztem,hogy valaki mindig engem néz,de nem törődtem vele.Mondtam Harry-nek,hogy óra után segítsen egy kicsit csiszolni a box-tudásomat.Mikor már mindenki elment átismételtünk mindent.Valahogy sokkal jobban megy,ha nem  néz senki.Mikor végeztünk elmentem az üres öltözőbe.Levettem a cipőmet,a zoknimat és Harry nyitott be az öltözőbe.
-Szia!Én ezt nagyon nem írom ki,hogy szinte bikiniben mászkálsz előttem....
-Mi?
A kérdésemre csak közelebb jött és ajkait az enyémre tapasztotta.A gyomromban mintha pillangók repdestek volna.Vad volt,de mégis gyengéd.Megharapta alsó ajkamat,mitől felsóhajtottam.Oldalamat simogatta,majd megfogta a rövid trikót és leszedte rólam.Én közben Izmos testét simogattam.Számról a nyakamra tért,s kissé megszívta azt,amitől kissé felnyögtem.
-Kellesz!Most!-súgta a fülembe.Ettől teljesen beindultam.Eldöntött a padon és a kulcscsontomat nyalogatta.Megemelkedtem,hogy kikapcsolhassa a melltartómat.Bíbelődött vele,de csak sikerült ledobnia.Rögtön melleimnek esett,és az egyiket kézzel,a másikat meg szájjal kényeztette.
-Ne...kínozz kérlek!-sóhajtoztam.
-De türelmetlen vagy!!-nevetett.
Kicsit feltápászkodott levette a nadrágját alsójával együtt,így megláttam hatalmas szerszámát.Kicsit megijedtem.
Lerántotta rólam a sortomat,bugyival együtt és elhajította.Szétterpesztette a lábamat,mad megéreztem selymes nyelvét odalent.
-Aaaaah....-nyöszörögtem.
-Finom vagy Baby!
Nemsoká nyelve mellé három ujja is társult,mire felnyögtem.Gyorsan ujjazott,közben nyelve sem tétlenkedett.Fogai közé fogta csiklómat s kicsit megszívta azt.
Ha...Ha,...Harry....én...mindjárt...-nyögtem,mire abbahagyta.
-Nem így fogsz elélvezni.-mosolygott kajánul.
Felültem és nyúltam volna méretes farkához,hogy kielégítsem,de nem hagyta,mondván,hogy nem,most ő kényeztet engem.Leült és az ölébe húzott.Egy csókot nyomott a számra,é meg lassan ráereszkedtem méretére.Cseppet felsikítottam hatalmasságától.
-Nagyon fáj?Abbahagyjam?-aggódott.
-Nem.....majd...megszokom...-nyöszörögtem.-Olyan,mintha első lenne....
-Nyugodj meg..-nyögött,mikor egész hossza bennem volt.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon,amit azonnal lecsókolt.Picit megmozdult,én meg felsikítottam.Vártunk még egy kicsit,majd mozogni kezdtem rajta egyre gyorsabban.Megkönnyebbült nyögés szaladt ki  a szánkon.Az egész helységet a kettőnk nyögése töltötte be.Kissé lomhábban ugráltam rajta,ezt észrevette és anélkül,hogy kicsúszott volna belőlem lefektetett a földre és iszonyatosan gyors tempót diktált.
-Ahh.....Harry...nem ...bírom tovább...
-Engedd el magad!-nyögött egy hatalmasat.
Lökött egy mélyet és egyszerre élveztünk el.Hátába mélyesztettem a körmeimet,ezzel visszafojtva a sikolyomat.
Mellkasomra rogyott,hangosan zihálva.Nem sokkal később  nyomott egy apró puszit a számra,s leszállt rólam.Felöltöztünk,amilyen gyorsan csak tudtunk.
-Hé,[T/N]!-fogta meg a csuklóm.
-Igen?-mosolyogtam.
-Tudom,hogy ez korai meg minden,de lennél a barátnőm?-vakarta a tarkóját.
-Persze!-mosolyodtam el még jobban és egy csókkal elváltam tőle.
A barátnőim már kint vártak.
-Na mi volt??-Samantha.
-Nagyon jó volt.
-Milyen az edző?
-Eszméletlen helyes!És.....
-És..mi?-lettek kíváncsiak.
-Hát....megkért,hogy legyek a barátnője.-pirultam el.
-Mit válaszoltál???????
-Persze,hogy igent!!!!

Vittoria Odell sztorija

Csak egy képet kérek!(+18)

A barátnőmmel éppen egy kis városkában voltunk.Csak azért utaztunk el idáig,hogy megnézhessük a kedvenc énekesünk,Harry Styles fellépését.
Koncert után hatalmas sor állt a srácok sátra előtt.Valaki képet csinált,volt,aki aláírást gyűjtött be,és volt,aki ajándékot hozott nekik.Sajnos én a sor legvégére kerültem,így jó hosszú órákat kellett kivárnom.
Mikor végre sorra kerültem,felöltöttem csábos mosolyomat és Harry elé léptem.
-Szia.-szólítottam meg.
-Szia.Hogy hívnak?-mosolygott rám eszméletlenül szexi mosolyával.
-T/N.Egy képet szeretnék csinálni veled.-mutattam fel a telefonom zavartan.Teljesen lefagytam.Oh,azok a szemek..
-Akkor gyere csak.-állt fel és besétált a sátrába.Nem értette,de követtem őt.
-Igazán otthonos.-dicsértem meg.Kanapé,asztal,szék,tükör,minden volt bent.
-Köszönöm.Gyere,foglalj helyet.
-De én csak egy képet szeretnék..nem zavarnálak.
-Ugyan már,egy ilyen csinos lány sosem zavar.-lépett a sátor ajtajához és bekattintotta a lakatot.Majd sorra sötétítette le az ablakokat.
-Harry..te..-nyeltem egy nagyot.
-Csak beszélgetünk kicsit,ne aggódj.-húzta féloldalas mosolyra a száját és leült a kanapéra.
-Engem vár a barátnőm és sietnék,úgyhogy..
-Te vagy az egyetlen olyan lány,aki visszautasít.-fogta meg a derekam és hirtelen az ölébe rántott.-És ez nagyon bejön.-búgta a fülembe rekedtes hangjával.Kirázott a hideg és bizseregni kezdtem..
-Harry..-leheltem utolsó energiámmal.
Már csak arra lettem figyelmes,hogy szembe fordított magával és mézédes ajkai az enyémekre tapadtak.Nyelve vadul ficánkolt a számban.Miniruhám cipzárját lassan lefelé húzta a hátamon,mire egy nagyon sóhajtottam.Felállított és kishíján letépte rólam a ruhát.Már csak egy bugyiban álltam előtte.Elpirultam.
-Na?Mire vársz?Talán ennyi ruhában dugjalak meg?-tárta szét a karját kérdőn.
-N-nem.-rebegtem,majd közelebb léptem hozzá és egy mozdulattal lerántottam a pólóját.Izmos teste láttán szinte átázott a bugyim.Végigsimítottam kockáim és a nyakától kezdve,lefelé haladva végigcsókoltam felsőtestét.Mikor a nadrágjához értem,az övével kezdtem el babrálni.Kissé nehézkesen ment,mivel a kezem úgy remegett,hogy szinte leesett.Végre kikapcsoltam a szíjat és lassan letoltam Harryről a nadrágot.Boxere már igen kicsinek tűnt,így jobbnak láttam megszabadítani őt tőle.Ott térdeltem előtte és mérete láttán kissé megrémültem.
-Na mi van cicám?Szerinted magától fog elélvezni?-kérdezte.Stílusa nyers volt,de beindított.
-Harry..én még..-néztem fel rá.
-Szűz vagy?-vonta fel a szemöldökét.
-I-igen.-bólintottam zavartan.
-És nem tudtál volna előbb szólni?-ragadta meg a karomat és felrángatott a földről.Miért?akkor eszébe sem jut megdugni?Most mit feleljek?
-Sajnálom.
-Ha előbb szólsz..
-Most nem lennék itt.-vágtam közbe.
-Dehogy.Akkor sokkal finomabb lennék,buta.-fogta meg a csípőmet és magához húzott egy csókra.
-Szóval..akkor..
-Feküdj le.-utasított és a kanapéra mutatott.Engedelmeskedtem neki és leheveredtem a puha bútorra.Hazza fölém mászott és a nyakamat kezdte el csókolgatni,közben hatalmas kezeivel a melleimet masszírozta.Később szájával is rátalált a melleimre és nyelvével addig izgatta mellbimbómat,amíg elég keménynek nem ítélte őket.Akkor a hasamon ment végig,mindenhol egy csókot hagyva.És elérkezett a bugyimig.Ujjait beleakasztotta és lerántotta rólam.
Megnyalta ajkait és visszakúszott hozzám egy újabb csók erejéig.Közben egyik kezét levezette és csiklómat kezdte izgatni,mire én egy aprót nyögtem.Ezt Harry bátorításnak vette és egyre gyorsabban körzött ujjaival.
-Ki tett ilyen nedvessé,édesem?-szólt azon a szexi mély hangján.közben középső ujjával a bejáratomat izgatta.
-T-te.-nyögtem ki.
Erre a szóra óvatosan felnyomta ujját és lassan pumpálni kezdett.
-Mehet még egy?
-Harry..ezt kell?
-Csak azért,hogy ne fájjon annyira.-magyarázta és második ujját is felnyomta.Egy hatalmasat nyögtem.Fájt.El sem tudom képzelni,hogy mi lesz,ha Ő fog bennem járni.
-Harry..mindjárt..-lihegtem.
-Élvezz el nekem.Had legyek az első,aki felvitt a csúcsra.-súgta a fülembe.Nem kellett több,azonnal elélveztem egy kisebb sikoly kíséretében.
Harry a lábaim közé pozicionálta magát és farkával néhányszor végigsimított a csiklómon,és a bejáratomhoz helyezte magát.
-Mehet?-kérdezte.
-Igen.-bólintottam.
Óvatosan elkezdte befelé nyomni magát.
-Ohh,jézusom!-kiáltottam fel.Nagyon fájt.Feszített.
-Abba hagyjam?-állt meg Harry és kétségbeesetten nézett rám.
-Meg ne próbáld!-szóltam rá.Hazza erre elmosolyodott és újból megmozdult.Könnycseppek gördültek végig az arcomon,amit Harry lecsókolt egyenként.
-Ne mozdulj!-kértem,mikor már teljes hossza bennem volt.Hogy lehet valaki ilyen hatalmas?-Oké,mehet.Csak lassan,kérlek.
-Oké.-mondta és a lehető leglassabban mozogni kezdett.Ahogy teltek a másodpercek,kezdett eltűnni a fájdalom és az élvezet vette át a helyét.
-Gyorsabban!-lihegtem.
-Ahogy akarod!-vigyorgott Harry és nagyobb sebességre kapcsolt.Az egész sátrat a nyögéseink és a lihegések töltötték meg.Egész idő alatt Harry az arcomat leste.Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét,ami nagyon jól esett.
-Harry..mindjárt elmegyek.-nyögtem.
-Mond a nevem,ha a csúcson vagy.
-Oh..anyám..HARRY!!!-sikítottam egyet,mikor elérkezett az orgazmusom.Ezzel egyidőben éreztem magamban Harry nedvét.
-Oh,T/N!-nyögött egy férfiasat.
Legördült rólam és mellém feküdt.Átkarolt és magához húzott.Így próbáltuk kicsit lassítani légzésünket és szívverésünket.Nekem egy dolog járt a fejemben.LEFEKÜDTEM HARRY STYLESSZAL!SŐT,HARRY STYLES VETTE EL A SZÜZESSÉGEMET!ÉS NAGYON ÉLVEZTEM!!
-T/N.-szólt hozzám Harry.
-Igen?
-Én nem akarom,hogy elmenj.Akkor soha többé nem látlak.-mondta édesen.
-Azt hittem,csak egy vagyok a sok közül.
-Nem!Én nem akarom!Én csakis magamnak akarlak és azt akarom,hogy te csak magadénak akarj engem is.-könyökölt fel,hogy a szemembe nézhessen.
-Nagyon boldoggá tennél vele.-mosolyodtam el.
-Akkor velem maradsz éjszakára?És aztán eljössz velem randira?És megadod a telefonszámod?Vagy..lennél a barátnőm?-beszélt össze-vissza,a végén pedig elpirult.
Oh te szentséges szűz anyám!Harry Styles barátnője?És én csak egy képért jöttem!Azt hiszem erre csak egy választ lehet adni.
-Igen,Harry,boldogan!
-Annyira örülök!-ölelt át szorosan,majd egy hosszú csókot nyomott az ajkamra.Felöltöztünk és az este hátra lévő részében a szállodájában teszteltük le az ágyak rugalmasságát.Ha értitek

Lívi sztorija

Egymásra találás (Harry) +18
Unottan,kelletlenül sétáltam haza a melóból,ugyanis semmi humorom nem volt otthontalálni a barátnőm pasiját,aki napi rendszerességgel lopja az időt nálunk. Azzal még nagyon bajom sincs,de,ha előttem falják egymást,azzal mindig eszembejuttatják,hogy sosincs szerencsém a pasikkal,se semmivel. Persze,miértis most lenne? Ugyanis ismét ott terpeszkedett,barátnőmmel a kanapén,miközben a változatosság kedvéért egymás szájában matattak. Hangosan csaptam be az ajtót,de őket meg sem rezzentek,ezért egy 'csá' után betrappoltam a szobámba. Éppen elővettem a laptopomat,amikor barátnőm kiabálására lettem figyelmes.
- Brittany,jössz filmet nézni?
Nem akartam unatkozni,ezért visszamentem a nappaliba és levágódtam a kanapéra,Harry mellé. Nem törődtem vele,a filmre koncentráltam,ami a valami véletlen folytán,egy romantikus vígjáték volt. Időközben megcsörrent Jessica,a barátnőm mobilja és valami fotózásra kellett mennie,ugyanis modell.
- Te is mehetnél. - mutattam flegmán az ajtó felé,de Harry nem mozdult.
- Na,most tudnánk beszélgetni. - mosolyodott el és felémfordult.
- Kár,hogy nincs miről. Na csá. - álltam fel a kanapéról,de visszarántott,ezáltal az ölében kötöttem ki. Az arca szörnyen közel került hozzám,amitől a szívem hipersebességgel kezdett verni és a levegőt is szűrűbben vettem. Egyre közelebb hajolt,de ekkor én felemeltem a kezemet és messzebbtoltam magamtól az arcát. - Ne. Ezt ne. - tiltakoztam azonnal.
- Miért? Tudod mennyire jó illatod van? Mennyire akarlak érezni téged? - a szemembe nézve motyogta,nekem pedig még ennél is jobban kezdett verni a szívem. Ajkai lágy szívására a nyakamon automatikusan csukódtak le a szemeim,de azonnal ki is pattantak és minden erőmmel próbáltam magamtól eltolni.
- Ne,ne,ne,ne,ne. - hajtogattam,viszont egyre jobban vágytam az érintésére. Amint ajkait az enyémekre nyomta,teljesen leblokkolt az agyam. Nem tudtam semmit sem csinálni,csak ültem az ölében,lefagyva. Felkelt velem a kanapéról és elbotladozott a szobámig,aminek az ajtaját lábbal csapta be. Óvatosan lefektetett az ágyra,majd lekapta magáról a pólóját,amitől elállt a lélegzetem. Az én felsőmtől is megfosztott,majd a rövidnadrágomat is lassan lehúzta. Magáról is eltávolította a fekete farmerét és a nyakamat kezdte csókolgatni. A hátam alá nyúlt és a melltartómat akarta kikapcsolni,de én megfogtam a kezét és elhúztam onnan.
- Ne. Ezt nem tehetjük. - suttogtam elhalóan.
- Kérlek. Én már nem bírom tovább. Én... szeretlek. - motyogta a számra,a szemembe nézve.
- Mi? Akkor mi van Jess-el? - kérdeztem teljesen összezavarodva.
- Már nem érzek iránta semmit. Most már csak azért voltam vele,hogy a közeledben lehessek. - mondta és valamiért hittem neki,bár kezdeményezni még nem mertem. Ismét a hátam alá nyúlt és amikor látta,hogy nem ellenkezek,kikapcsolta a csatot. Lassan húzta le a pántokat a vállaimon,majd eldobta a szoba sarkába. Csókokkal hintette be a melleimet,majd ajkaival haladt a hasamon lefele,miközben kezeivel tovább masszírozta a melleimet. Amikor ajkaival elért a fehérneműm szegélyéhez a fogai közé vette a csipkét és elkezdte lehúzni,majd a végén a kezeivel lesegítette rólam. Az arcom zavaromban már lángolt,de ő egy csábos mosollyal válaszolt és lehajolt a szeméremdombomhoz. Amint hozzáért a csiklómhoz,mintha áramot vezettek volna belém. Megfeszültem és hangosan kezdtem zihálni,miközben hevesen pedzegette egyik legérzékenyebb pontomat. Óvatosan körbejárta egy ujjával a bejáratomat és feltolta egy ujját. Felhajolt hozzám és az arcomat kezdte elhalmozni csókokkal,miközben nekem apró nyögéseim és hangos sóhajaim gyakoribbá váltak. Harry látta rajtam,hogy hamarosan elélvezek,ezért lassan kihúzta az ujját és mellém támaszkodott. Csalódottan sóhajtottam fel,majd kezeim megindultam Harry alsógatyája felé,amit addig toltam,ameddig tudtam,onnan pedig lerúgta magáról. Már nyúltam volna,hogy én is megtegyem,amit ő tett velem pár perce,de megfogta a kezemet és elhúzta onnan.
- Ne. Nem kell ezt csinálnod. - ellenkezett mosolyogva.
- De... az előbb... te is... - dadogtam zavartan.
- Nem azért tettem. Nekem az elég öröm,ha neked jó. - magyarázta vigyorogva,majd lehajolt az ágy mellett lévő nadrágjához és kivette a farzsebéből a pénztárcáját. Kinyitotta,kivett belőle egy ezüstcsomagolású tasakot,amit felbontott a fogaival és a zacsit a pénztárcával együtt lesöpörte a földre a takaróról. Felgörgette az óvszert ágaskodó férfiasságára,majd bepozícionálta magát. Lasan nyomta belém magát,ami picit fájt és feszített,ugyanis utoljára két éve voltam férfival. Lökött egyet magán,amivel teljes hossza belémkerült,én pedig a hirtelen belémnyilaló fájdalomtól egy kisebb sikolyt engedtem ki a számon.
- Ugye nem én...? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem... csak már régen... - ziháltam fájdalmamba. - És nagyon nagy vagy. - szorítottam meg a kezeit. Összekulcsolta az ujjainkat,majd apró,körkörös mozdulatokkal kihúzta magát és újra belémhatolt. Ezt megismételte párszor,majd állandó ütemben kezdett tolni,az intenzív hatás kedvéért apró,mély lökésekkel ostromolt. Pár percen belül éreztem a szorítást az alhasamban,ezért lehúztam magamhoz Harry-t és átkaroltam a vállát.
- Én... mindjárt... - nyögtem ki nagynehezen és erősebben szorítottam magamhoz.
- Engedd el magad,biztonságban vagy. - motyogta a fülembe és még erőteljesebben kezdett mozogni bennem. Sikítva feszültem meg szavaira,majd éreztem,ahogy megvonaglik bennem én pedig elernyedtem a karjaiban. Zihálva zuhant mellém és erősen magához szorított. Fáradtan szuszogtam a bőrébe,miközben ő puszikat nyomott a hajamba.
- Na,megbántad? - érdeklődött halkan.
- Soha. - mosolyogtam puha bőrébe,majd apró csókokkal halmoztam el.
- Szeretlek. - motyogta a fülembe és belecsókolt a nyakhajlatomba.
- Azt... azthiszem,h-hogy én is téged. - dadogtam,majd félénken felnéztem rá. Elmosolyodott,lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
Harry még aznap szakított Jessica-val és megkért,hogy legyek a barátnője. Átköltöztem hozzá,ugyanis eléggé kínos lett volna tovább így együtt laknom Jess-el,bár ő azt mondta nekem,hogy nem haragszik,hogy miattam mentek szét,nekem mégis kellemetlen lett volna. Azóta boldogan élünk együtt Harry-vel és Jessica-val is megmaradt a barátságom.

Gyapjas Ildikó sztorija

Épp sétálok haza a suliból amikor az egyik haverom Harry utánam szól.
-Hé (T/N) várj meg. Megvárom és elkezd beszélni
-Nincs kedved átjönni hozzám délután? Iszogathatnánk és nézhetnénk egy filmet. Mondja Harry
-Nekem okés. Mondom neki úgy sincs programom délutánra
-Akkor majd gyere át 4-kot. És ezzel el is ment
1-2 perc múlva 4 óra és én most értem ide Harryékhez. Becsöngetek.
-Szia gyere beljebb – mondja Harry
-Szia! Köszönök neki vissza majd be mentem.
-Nah és melyik filmet nézzük? Kérdezem Harryt
-Szerintem nézzük meg a Másnaposok 3-at
-Rendben úgy is szeretnék már egy jót röhögni. Mondom neki
Harry be rakja a filmet majd le ül mellém a kanapéra. Kicsit furcsálltam hogy elég közel ült hozzám de nem zavart. A film közepénél járhattunk amikor éreztem hogy combomra rakja kezét. Majd simogatni kezdi a combom. Elhúzódtam mellőle majd megkérdeztem
-Harry te meg mit csinálsz? Nézek rá furán és mondanám tovább a mondandómat de egy csókkal elhallgattat majd így szól
-Semmi olyat baby amit te nem szeretnél! Majd újra megcsókol és most már én is visszacsókoltam. Annyira jó csókol Harry nem bírtam neki ellenállni.
Pólóm alá nyúl és egy gyors mozdulattal le is vette rólam. Majd erre a sorsa jutott a melltartóm is. Melleimet kezdte el masszírozni szívni ami belőlem apró sóhajokat váltott ki. Át tért hasamra amit nedves csókokkal hintett be. Elérte nadrágom szélét amit gyorsan le is vett rólam majd bugyin keresztül kezdett el dörzsöln. De azt hamar megelégelte és le is vette rólam a zavaró fehérneműt majd nyelvét éreztem meg csiklómon mire egy kicsit felnyögtem.
Durván kezdett el nyalni de nekem nagyon tetszett majd 1-2 perc után meg éreztem magamban 2 ujját. Amire már rendesen felnyögtem. Gyorsan pumpált. Nagyon élveztem ahogy Harry nyelvével és ujjaival kényeztetett. Kb fél percen belül éreztem ahogy a hátam ívbe feszül  majd Harry ujjai köré élveztem.
-Most te jössz – szól Harry.
Nagy gyorsasággal levettem róla pólóját és nadrágját boxerével együtt és a földre dobtam.
Verni kezdtem neki majd egy gyors mozdulattal bekaptam neki az egész hosszát mire hangosan felmordult. Vadul szopni kezdtem mire száját hangos nyögések hagyták el. Majd pár másodpercen belül a számba élvezett
-Nagyon jó voltál kislány. Mondta Harry. Felhúzott magához  szenvedélyesen megcsókolt és maga alá fordított. Elhelyezkedett lábaim között majd rám nézet.
-Mehet? Kérdezi. Válaszként csak bólintottam egyet és belém hatolt. Fel sikítottam a fájdalomtól. Voltám férfival úgy együtt de Harrynek nagyon nagy volt. Pár percig hagyta hogy szokjam méretét majd el kezdett bennem mozogni. Nagyon jó érzés volt. Belemarkoltam Harry vállába szerencsémre vette a célzást és gyorsabban kezdett el lökni. Szánkat kisebb nagyobb nyögések hagyták el. Egyszer csak megint éreztem ez a feszítő érzést az alhasamban.
-Ohh ezezz Harry gyerünk mindjárt!!! Nyögtem ki nehezen.
Erre Harry még mélyebben és gyorsabban kezdett el döngetni. És ebben a pillanat
Megéreztem hogy Harry farka rángatózni kezd bennem ami engem is fel vitt a csúcsra. Majd hangos nyögések közt mindketten elmentünk. Harry lemászott rólam és mellém dőlt. Próbáltuk egyenletessé tenni a lélegzetünket. Pár perc múlva Harry szólal meg
-Nagyon jó voltál (T/N)! És én remélem hogy ez nem csak egy  egyszeri alkalom volt . Mondja Harry
-Hát én is remélem Harry – mondom neki
Harry felém fordul majd egy apró puszit nyom az arcomra. Összeszedjük a cuccainkat és felöltözünk majd pár perc búcsúzkodás után haza indulok.


*---Ez történt egy hete azóta már egy párt alkotunk Harryvel---*  

Pancsúr sztorija

Harry szemszöge

[T/N] és én másfél éve vagyunk együtt, de még nem történt meg AZ. Azt mondta, nem akar semmit elsietni, viszont én, akármennyire is szeretem... vannak szükségleteim. Nem, még csak véletlenül sem akarom megcsalni, csak azt mondom, hogy nem bírom sokáig.
  A turnénk most ért véget, már a taxiban ülök, és már csak két utca választ el az én gyönyörű barátnőmtől. Fizetek, elköszönök a sofőrtől és belépek a házba. Fél éve költöztünk össze, nagyon otthonos kis ház. Az ajtón beérve ledobom a bőröndjeim, leveszem a cipőm, a sapim és a kabátom, majd körbenézve virágszirmokat pillantok meg, melyek a konyhába vezetnek. A konyhában egy rózsaszín cetli vár: "Ha éhes vagy, palacsinta a hűtőben! Amúgy gyere a nappaliba! xoxo" A nappaliban ledobom magam a kanapéra, és magam mellett most egy kék papírkát találok: "Hiányoztál! Nélküled üres a ház... Nem baj, gyere a nagyfürdőbe! Csók" Imádom ezt a lányt! De megőrjít. A fürdőbe lépve egy csoda fogad. Tele minden gyertyákkal, rózsaszirmokkal, életem nője pedig csendben ül a kád szélén, fehérneműben. Fantáziám azonnal beindul, de perverz gondolataimat elhessegetve lépek hozzá egy csókra.
  - Hiányoztál - suttogja ajkaimra, majd újra megcsókol. De ez más volt, sokkal vadabb, szenvedélyesebb, őrjítőbb.
  - El sem tudod képzelni, mennyire - suttogom, majd elengedve karcsú testét, végigmérem. - Gyönyörű vagy - nézek a szemébe, mire zavartan vigyorogva lehajtja a fejét. - Hé, előttem ne legyél zavarban - mosolygok rá, õ pedig felnevet.
  - Fürödjünk - lép el tőlem, majd vonakodva kikapcsolja melltartóját. Meglepődve ugyan, de én is elkezdek vetkőzni.
  - Ez is mehet? - mutatok boxeremre, ő pedig bólint, majd lehúzza bugyiját és beszállunk a vízbe. Életemben először látom meztelenül álmaim nőjét, és azt kell mondjam, megérte várni.
  - Harry - szólít meg halkan 2 perc -cseppet sem kínos- csend után, én pedig érdeklődve fürkészem arcát. - Azt hiszem... azt hiszem, felkészültem - néz a szemembe, mire elmosolyodom, és megfogom a kezét a víz alatt.
  - Nem muszáj, ha nem akarod - mondom, bár nem teljesen vagyok ebben biztos.
 - De, most már nem hátrálok meg - jelenti ki. Még ülünk egy kicsit, megmossuk egymást, majd magunkra csavarva egy-egy törülközőt bemegyünk a hálóba. Hozzá lépek, ráérősen megcsókolom, hiszen én nem sietek sehova. A pici Harry viszont nem így gondolja, hiszen már vagy fél órája ágaskodik. Óvatosan kicsomagolom barátnőmet narancssárga törülközőjéből, és lassan tolni kezdem az ágy felé. Lefektetem, majd fölé magasodva megcsókolom, lejjebb haladva a nyakát puszilgatom, egyszer gyengéden meg is harapom. Közben kezeim bebarangolják felsőtestét. Bal kezem megállapodik [T/N] bal mellén, szám pedig nyakáról jobb mellére vándorolva kezdi kényeztetni azt. Jobb kezem sem tétlenkedik soká, lágyan simogatom belsőcombját, egyszer-egyszer szeméremdombján is végigsimítok. Számat most áthelyezem barátnőm bal mellére, mire egy kisebb nyögés hagyja el száját. Tekintetem arcára emelem, és lágyan elmosolyodva csúszok lejjebb. Lapos hasát végigpuszilva haladok le, egyenesen a csiklójáig. Nyelvemmel kezdem el izgatni, mire [T/N] újabb nyögést hallat. Látván, hogy élvezi, 1 ujjammal végigsimítok nyílásán, majd óvatosan belécsúsztatom. Ujjamat ütemesen mozgatom barátnőmben, miközben ő nagyokat sóhajtva markol hajamba, ezzel is feltüzelve engem. Mutatóujjamat középső követi, azt pedig a gyűrűs. Lassan pumpálni kezdek, közben hüvelykujjammal csiklóját izgatom, szám pedig újra hasára, melleire, szegycsontjára, kulcscsontjára, nyakára, s végül szájára vándorol.
  - Ha..Harry, mindjárt... - nyögi, majd egy "aahw" kíséretében ujjaim köré élvez. Nedvét szépen eltávolítom nyelvemmel, majd csókot nyomva csiklójára, felkúszok hozzá, számat az övére helyezem, és újra oldalát kezdem simogatni. - Hé - tol el magától. - Most én jövök - jelenti ki, majd fordítva helyzetünkön férfiasságom elé helyezkedik, rámhajol, és nyakamat kezdi csókolgatni, amit én egy morgással jutalmazok. Puszikkal hinti be mellkasom, hasam, majd V vonalamon végigsimítva lejjebb mászik. Csókot nyom meredező büszkeségem hegyére, oldalára, tövére, majd apró kezével kezdi simogatni. Alulról felfelé haladva végignyalja, majd végét bekapja, és óvatosan szopni kezdi. Számon kieresztek egy nyögést, mely láthatóan beindítja, s amennyit tud, bekap, tövét pedig kezével kényezteti. Fel-le mozgatva fejét visz engem egyre közelebb és közelebb a gyönyör kapujához. Csípőmet előlre tolva nyomom teljes hosszamat [T/N] szájába, aki emiatt öklendezni kezd. Azonnal visszafogom magam, hiszen még véletlenül sem ártanék neki. Néhány másodperc múlva egy mélyről jövő nyögés kíséretében barátnőm szájába élvezek, aki egyből le is nyeli, ám egy kevés ajkain marad. Felkúszva mellém lenyalja azt is, mire én egyből lecsapok ajkaira, egyik kezemmel újra simogatni kezdem, másik kezem ujjait pedig belécsúsztatom, hogy annyira ne fájjon neki. A kis Harry újra bevetésre kész, így eltávolodva barátnőmtől az éjjeliszekrényemhez megyek, az óvszert felhúzom, majd visszamászok [T/N] fölé és a szemébe nézek.
  - Biztos, hogy velem akarod először? - kérdezem bepozícionálva magam.
  - Mióta elindultatok, erre várok - suttogja.
 - De szólj, ha fáj, jó? - utasítom aggódva, mire bólint. Lassan becsúsztatom farkam felét, mire [T/N] megfeszül, és kigördül egy könnycsepp gyönyörű szemeiből. - Abbahagyjam? - kérdezem.
  - Nem, csak ne mozogj - suttogja erőlködve, majd felsóhajt, és bólint. - Mehet - mosolyog rám, én pedig óvatosan tolom belé magam, szinte teljesen.
  - Oké vagy? - érdeklődöm, hiszen egy ideje semmi hangot nem adott ki.
  - Ühüm - nyitja ki szemeit, és édesen elmosolyodik. Lassan mozogni kezdek, [T/N] pedig hangos sóhajokkal, később nyögésekkel reagál. – Ahhw... Harry, gyorsabban - utasít, én pedig egy fáradt mosoly kíséretében magasabb fokozatra kapcsolok. - Ha...Harry el...- nyöszörög, mire félbeszakítom.
  - Én is, babám, én is! - mondom, és abban a pillanatban megérzem barátnőm nedvét egy sikítás kíséretében, melytől én is egyből elmegyek. Lökök még egyet-kettőt rajta, levezetés képpen, majd fáradtan dőlök rá. 2 perc pihegés után kicsusszanok belőle, az óvszert a kukába dobom, és [T/N] mellé fekve magunkara húzom a takarót. Felé fordulok, derekánál átölelve magamhoz húzom, és egy puszit nyomok a hajába.
  - Harry - suttogja.
  - Hmm? - kérdezek vissza.
  - Köszönöm - mondja ki, mire még közelebb húzom magamhoz.
  - Én köszönöm. Nagyon fájt? - érdeklődöm.
  - Az elején. De nagyon jó volt - fordul felém, majd egy csók után csak egyenletes szuszogását hallom.
  - Ebben egyetértünk - suttogom, majd egy újabb hajpuszit követően engem is elnyom az álom. Kell ennél több? Az a lány, akit 2 éve szeretek, valamint másfél éve az ENYÉM, most itt fekszik, halkan szuszogva a karjaim között. Ennél boldogabb csak holnap leszek, amennyiben „igent” mond. Ugyanis úgy terveztem, hogy holnap megkérem a kezét. És, hogy ezek után mi lesz… az már a jövő zenéje.